Herculaneum

Herculaneum a Vezúv lábánál épült egy terasz-szerű képződményen, mely egy természetes, a tengerbe nyúló hegyfokot alkotott a Miseno-fok és az Ateneo-fok között húzódó öböl kanyarulatában. Ebben a tengerparthoz közeli partmenti sávban, a kitűnő éghajlati viszonyoktól és a talaj termékenységétől kedvezve Herculaneum az egyik legvirágzóbb campaniai várossá vált, ahol sorra épültek a Rómaiak által olyannyira kedvelt tengerparti és tengerpart közeli villák, köztük az a Villa dei Papiri (a Papiruszok villája), amelyet az ókor egyik leggazdagabb és legfényűzőbb villájának tartanak.

Herculaneum életében döntő volt az i.sz. 62. évi nagy földrengés, és a Vezúv 79. évi kitörése. Ez utóbbi végérvényesen eldöntötte sorsát.

A város eltemetését egy hatalmas – az esőzések által fellazított finom vulkáni anyagból összeálló – iszapáradat okozta, mely a hegy csúcsától egészen a tengerpartig elért. A híg, iszapos zagyáradat képes volt behatolni minden házba, beleértve a város legeldugottabb pontjait is, és teljes mértékben betemette a települést. Ezt követően lassan megszilárdult, és egy kemény réteget képezett: Herculaneum így egy több mint tizenkét méteres magasságot elérő hatalmas kőtömbbe lett bebörtönözve. Ez a különleges körülmény, valamint az anyag keménysége, végtelenül megnehezítették a város kiásását, ugyanakkor megőrződéséhez  kiterjesztették uralmukat Dél-Itália nagy részére, és különösképpen a Nápolyi-öbölre, ahol hatalmas erődöket és hajóbázisokat hoztak létre. A település rövid ideig volt az etruszkok uralma alatt (i.e. 525-474), hogy később, miután őket Cumánál legyőzték, ismét a görögök fennhatósága alá kerüljön. A campaniai terület birtoklásáért e két nép között harcot egy harmadik, a samnis civilizáció megjelenése oldotta meg. Ez utóbbiaknak sikerült sok várost birtokba venniük, köztük Pompeit is, melynek lakott részét újjáépítették és kibővítették. A régészeti ásatások valóban számos itáliai-samnis típusú építményt hoztak napvilágra, valamint feltételezhetően ugyanahhoz az időszakhoz tartozó különböző szobor- és falfestménydarabokat.

A vulkáni kitörések bizony gyakorta okoznak kárt az emberi létesítményekben, sőt olykor egész településekben is. Az i.sz. 79-ben bekövetkező vezúvi katasztrófa idején Herculaneum városa is teljesen megsemmisült. Ám ez a megállapítás félreérthető. Az épületek és egyéb emberi alkotások ugyanis nem tűntek el végleg a föld színéről, hanem a hegyről lezúduló iszapár (lahar) 20-25 méteres vastagságban maga alá temette őket. A betakart városról idővel megfeledkeztek, a betonkeménységűre összeállt iszap pedig jó alapot biztosított a következő városépítéshez. A XX. században megkezdett régészeti feltárásokat nehezítette, hogy az egykori település fölött modern város épült, s csak kis része maradt beépítetlen. Ez utóbbi területen sikerült feltárni és bemutathatóvá tenni az ókori Herculaneum városának kicsiny részletét. A kép előterében az iszapfolyam alól feltárult római kori, mögötte a mai város, a háttérben pedig minden bajok okozója, a hírhedt Vezúv látható.

HERCULANEUM GYÓGYFÜRDŐI

A Vezúvtól 15 km-re fekvő – ma már Nápoly külvárosaként számon tartott – 5000 lakosú település, Herculaneum neve az igen robbanékony vulkán i.sz. 79. augusztus 24-én bekövetkezett kitörése révén vált világszerte ismertté. Pompejivel ellentétben napjainkban még az ókori város nagy része a föld alatt rejtőzik. Sok épületet – többek között a város fürdőit is – ugyanakkor exhumáltak már megkövesedett iszapkoporsójából. A közfürdők rendkívül fontos szerepet játszottak egy ilyen méretű városi közösség életében. Bonyolult csőrendszer melegítette a vizet és bizonyos termeket. A fürdőző sorra járta a fürdőket: először meleg vizes fürdőt (caldarium), majd langyos fürdőt (tepidarium), végül pedig hideg fürdőt (frigidarium) vett. Utána kedve szerint eldönthette, hogy masszázst kér-e vagy inkább pihen. Fürdőbe ugyanis kevésbé a tisztálkodás, mint inkább időtöltés és kedvtelés miatt jártak az emberek.